Sok ovis számára ezekben a napokban, hetekben ér véget az óvoda, és tudjuk, hogy a nyári szünet milyen gyorsan elröpül: kettőt pislogunk, és már indulni is kell az iskolai évnyitóra. Természetes, ha van bennünk egy kis izgalom, hogy milyen osztályba kerül, ki fogja tanítani, és hogyan veszi majd az akadályokat, de igyekezzünk ne átragasztani a gyerekekre a félelmünket. Fordítsuk az izgalmunkat izgatottságba, és beszéljünk arról, milyen nagyszerű dolgok várnak rá! Ez egyáltalán nem csúsztatás, sőt! Meggyőződésem, hogy az általános iskolának éppen erről kellene szólnia: olyan csodálatos eszközöket adni a gyerekek kezébe, mint a betűk, számok ismerete, amellyel bármilyen irányba folytathatja majd az életét. Űrhajós szeretne lenni? Vagy cukrász? Focista, esetleg állatorvos? Minden itt kezdődik el.
Ha az ovis gyerekek természetes kíváncsisága egyesül az iskolások tudásával, igazán nagy dolgok születhetnek!
Mi, szülőként, kicsit a partvonalról figyeljük mindazt az önállósodást, amire a gyerekek az iskolában óhatatlanul szert tesznek, és ha van kisebb tesó, a változás még inkább szembetűnő lesz. Különösen igaz ez az első osztályra. A tanév 9 hónapja sok újdonságot fog hozni mindenki életébe, és ezek közül az egyik legnagyobb horderejű dolog, amikor egy gyerek megtanul olvasni.
A betűk ismeretével egészen új dimenziók nyílnak:
a kis mesehallgatókból önálló olvasók válnak, akik már egyre kevésbé lesznek ráutalva arra, mikor ér rá a szülő olvasni neki. Arról nem is beszélve, hogy a könyvtárban ráérősen válogatva, bármilyen témájú könyvbe bele lehet merülni, még ha anya vagy apa lassan már tikkelni is kezd a százhuszonkettedik unikornisos vagy kukásautós történettől is. Ha ilyenkor meg tudjuk adni a gyerekünknek a választás szabadságát, azzal sokat teszünk annak érdekében, hogy ráérezzen az olvasás ízére, és ne nyűgként tekintsen rá, hanem egy fantasztikus hobbiként, amely kikapcsol, feltölt, megnyugtat, elgondolkoztat, fejleszt és inspirál. Igen, még a kukásautós is.
Ugyanakkor miközben támogatnunk kell gyermekünket az önállósodásban (olyan mértékben, ahogyan azt ő maga is igényli), minden kisiskolás szülőjének azt javaslom, semmiképp ne hagyják el a közös meseolvasást! A gyerekek képzelőereje és kíváncsisága végtelen, az olvasni tudásuk azonban egyelőre véges, ráaadásul az elején a betűk összeolvasása és a történet követése hatalmas koncentrációt igényel tőlük. Ezért van az, hogy egy pársoros szöveg elolvasása önállóan már kimerítő lehet, miközben egy hosszabb meseregény akár több fejezetét is élvezettel be tudná fogadni, ha azt a szülei olvassák fel neki. A közös meseolvasás ráadásul olyan megnyugtató rituáléja a napnak, amelyre – őszintén hiszem-, hogy szüksége van gyereknek és szülőnek egyaránt. Ilyenkor kicsit el lehet engedni az elvárásokat, eszünkbe se jusson rákérdezni, hogy „na, ez milyen betű?”, szóljon ez az idő a kapcsolódásról, és arról, hogy közösen belemerüljünk egy jó kis történetbe.
A meseválasztásnál lehetünk tudatosak: ha úgy érezzük, valamilyen témát jó lenne szóba hozni, átbeszélni, de nehezen nyílik meg a kis iskolásunk, olvassunk egy történetet abban a témában. Nem kell erőltetni a beszélgetést, mert ha találó a mese, a gyerekekben tovább fog mozgolódni a történet, és egyszercsak ők maguk fogják előhozni azt, ami belülről feszíti, piszkálja őket. Ha pedig épp nem akarjuk megváltani a világot, az is teljesen rendben van. A közös olvasás összebújva anyával, apával az iskolás gyerekek számára éppolyan szorongásoldó hatású, mint a kicsik esetében, épp csak annyi a különbség, hogy az iskola hatására szélesedik a horizont.
Szárnyak és gyökerek.
Szeretettel, türelemmel támogatni az önálló olvasást, miközben megőrizzük a meséket közös élményként is – ez a legtöbb, amit szülőként tehetünk.
Minden ovis ballagónak mesés iskolás éveket kívánok!
Mesélj, hogy meséljen!
Szülőnek és gyereknek egyaránt fontos, hogy megtalálják az utat a tartalmas beszélgetésekhez. Van
erre egy évszázadok óta jól bevált recept: a mesélés.
Amikor mesét mondunk vagy olvasunk a gyerekünknek, nem egyszerűen elmesélünk egy történetet,
hanem lehetőséget adunk neki arra, hogy ő is elképzelje, megfogalmazza és elmondja a sajátját.
