Túl vagytok a beszoktatáson, már nem is sír reggelente. Legtöbbször már te sem. Az óvónéni mindkettőtöket megdicsér, nagyszerű, mehet az élet tovább. Az új „rendes” kerékvágásban.
Délután fél 4-kor becsukjátok magatok mögött az ovi kapuját, a keze a kezedben, újra együtt, mintha semmi sem változott volna. Pedig 8 órája és 42 perce nem láttad – nem mintha számolnád! Alig várod, hogy meghalld, mi történt vele aznap, rákérdezel, és jön a válasz: „Semmi.”
Semmi, nyilván. Jó, oké, valóban nem a legszerencsésebb kérdés. Majd holnap ügyesebb leszel!
Aztán valahogy telnek a napok, és te hiába szomjazod az információt, nem igazán jön. Persze, a nagy dolgokról azért mesél, megmutatja a rajzait, és az óvónéni is beszámol arról, hogy megette-e a sárgaborsó-főzeléket (ő és gyerek is). Nincs nagy baj, mégis hiányzik valami.
Furcsa, hogy kimaradnak órák, amikről nem tudsz, pedig látod, hogy sok dolog foglalkoztatja, de valahogy elnehezülnek a szavak, nem akarnak megindulni. Mégis mi jár a fejében? Nem erőlteted, ráhagyod, majd mesél, ha lesz kedve – nem lesz.
Kérdezgeted, már nem általánosságban, hanem célzottan, „ügyes anyuka” módjára, próbálsz rátapintani a lényegre – nem sikerül.
Beszélj vele te, hátha neked elmondja! – de apa se tudja igazából szóra bírni. Közben meg rohannak a hetek, lassan a karácsonyra készültök, és minden egyes nappal egyre jobban hiányoznak a nagy, világmegváltó beszélgetések. Neked is, neki is.
Aztán az egyik délután vihar jön, évek óta a legnagyobb, elmegy az áram is, nincs se tévé, se internet, összezsugorodik a világ. Látod rajta, hogy megijeszti a menydörgés, magadhoz húzod, nem ég a villany, olvasni most nem lehet, de mesélni azért igen.
Belekezdesz.
Mesélsz neki mondjuk egy katicáról vagy hangyáról, aki félt, hogy elfújja a haragos szél. Mi történt vele? – kérdezi. Megkapaszkodott valamiben? Menedékre lelt egy pipacsban? Megtanult repülni a széllel?
Mesélni kezdesz. És hirtelen ő is mesélni kezd.
Mesélj, hogy meséljen!
Szülőnek és gyereknek egyaránt fontos, hogy megtalálják az utat a tartalmas beszélgetésekhez. Van
erre egy évszázadok óta jól bevált recept: a mesélés.
Amikor mesét mondunk vagy olvasunk a gyerekünknek, nem egyszerűen elmesélünk egy történetet,
hanem lehetőséget adunk neki arra, hogy ő is elképzelje, megfogalmazza és elmondja a sajátját.
